Eltelt 9 nap a transzplantációm óta, és nem hogy javult volna az állapotom, még romlott. Azóta minden nap, többször volt lázam, eddig a legmagasabb 39.2 °C volt, és a torkom is fáj nyelésnél. Hajam az ma kezdett el hullani. Azóta is hányok, igaz ma még nem voltam. Szerencsétlenségre a vérnyomásom elég szar mostanában, ráadásul állandóan kell vízhajtó, és lázcsillapító is, amik már önmagukban ártanak a vérnyomásnak. Valamiért a beadott 1 liter nem távozik, hanem rajtam marad víz formájában.
Elég sok változás történt két nap alatt, főleg a gyógyszereimben, elhagyták a herpesz vírus ellen való gyógyszeremet, mert visszajött a CMV-m, és amit arra adnak, az jó a herpesz vírus ellen is.. Ezen kívül kaptam egy másik gombaölőt, mert a régitől is lehettem lázam, plusz kapok két antibiotikumot, az egyiket a lázra, a másikat nem tudom, de majd megkérdezem holnap a dokitól.
Ma elég hülye helyzet alakult ki, elkezdett vérezni az orrom, és a fenének nem állt el, legalább 2 óráig. Kaptam rá ilyen szivacsos valamit, amit az orrba kell rakni, amitől megalvad a vér, és eláll a vérzés, meg persze kaptam thrombocytát is, mert alacsony volt. Ráadásul az alacsony vérnyomásomra valami plazma félét is kapok, valami emberi fehérjét, vagy mit, hogy feljebb menjen, hogy aztán elronthassák vízhajtóval! :D
Elég sűrű volt ez a pár nap, főleg a folytonos láztól, meg a torokfájástól, de remélem hamarosan mindegyik eltűnik.
Egyetlen pozitívum jut eszembe, hogy megengedték hogy Strepsils cukorkát egyek, mert az steril :) Végre valami ízt is érzek :))
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.